Variációk, téma nélkül

Nyírfák kérgét hántotta az idő,
éjre-éj dobbant a fenyők szívén.
Naptüzű testünk, egymáson kőre-kő,
szakadt a világba a soha-nyár idején.

Emlékszel??
Varjúébenben tündöklött kopott angyal-lényünk,
s csontdobozban hoztuk mindenünk, mi maradt.
Emlékszel.
Ezüst esők mosták semmivé, mit féltünk,
fényt ígértek a holdszemű halak.

Hattyúk ragadtak magukkal messzire, téptek, rontottak ezer világon túlra, tenger morajába, sziklák mélyére, öröklomb-erdők végtelenjébe.

Farkasüvöltésű holdéjszakákon öleltél hidegen
- hidegen, mint a tél jégujjú karmai.
Utánad üvöltök, megfagyva idelent,
nincs már itt semmi, ami vissza tud tartani...

...

Nyírfák kérgét hántotta az idő,
éjre-éj – vér a fenyők lelkén.
Fagymerev testek – egymáson kőre-kő.
Kard által vesztek mind az új hit idején.

Emlékezz!!
Nincs föld, mi befogadná tested,
fiaid vérétől duzzad a patak.
Emlékezz!!
Szent karddal tépték húsodba veszted.
Ki szabadnak született, szabad is marad.

Ezerszer láttam a Halált
a vihar dobbanatlan éj-mélyében.
Nézz le rám félszemű Atyám!!
Ne hagyd, hogy fiadként máglyán égjek!!

(a konklúziókat tartsd meg, jó?!)